|
Néhány értékes ember is szereplője ennek az életnek, van aki hosszabb és van aki rövidebb ideig volt itt, és van, aki miután kimenekülve ebből a helyzetből... távozott. Ennek ellenére továbbra is meghatározó szerepet tölt be életem során. Ők azok, akiknek első sorban ajánlom ezeket a sorokat.
Arra való tekintettel, hogy ne okozzak nekik kellemetlenséget, álnevekkel fogom említeni őket!
ELKEZDŐDÖTT
20 10.12.10. Péntek
Elkezdődött! Újra itt vagyok. Helyszín Málta! Kulturális és turisztikai szempontok alapján valóban egy csemege, mint nem is oly sok ország kicsiny Európánkban.
Kényelmesen megágyazott környezetben, balról a cigaretta füst által gerjesztett írói hangulat, jobbról a frissen forralt vízben úszó teafilter számlálja perceit. Mondanom se kell a hangulat meghitt, ahogy körbenézek a szobában. Belegondolva, hogy az épület mely magába öleli szerény hajlékom nem az az impozáns építészeti remekek közé sorolható egyveleg. Említeni sem lehet egy napon az abba a kasztba tartozó ingatlanokkal.
Számomra ez egy nem várt és nem hitt visszatérés, hiszen sokan, akik a hat hónap tükrében teszik be lábukat eme, turista szemmel nézve ártatlan, de számunkra mi, - akik már számos, olykor gyötrelmes napot megélve hajtottuk álomra fejünket, hogy legalább, akkor, ott és azokkal, akikkel itt töltött időnk alatt hozott össze a sors, vagy akiket magunk mögött hagytunk otthon -, akik tudjuk azt, hogy Málta valójában talán egy táborhoz hasonlítható, ahova az ember nem önszántából kerül.
Mi mégis itt vagyunk, napról napra kevesebben, napról napra keményebben..............máshogy nem lehet! Tesszük a dolgunkat, amit sokunk számára a nagy lehetőség mint a kis sziget világtól elszakadt kis része ránk szabott.
Érdekes, ahogy ez a rám szakad, hirtelen magány kedvet csinált ehhez a kis beszámoló kreálásához. Számos megélt emlék és barátságok, melyek most már nem csak útitársaim, de hű barátként segítenek, és kezet nyújtanak utánam azokban a pillanatokban, amikor az élet azt látja, hogy szükségem van valami támaszra, lelkesítésre, vagy nevezze ki hogy akarja. Sajnos sok ilyen pillanatot kell megélnem. De tudom, most már tisztában vagyok vele, hogy az újabb kedves emlékek megszerzéséhez is rögös az út. Úgy gondolom megéri, mert ezzel is több és gazdagabb életet tudhatok majd magam mögött, ha majd egyszer visszanézek.
VISSZATÉ RÉS
Landolásom követő percekben, lábaim saját életre kelve, irányítás nélkül is pontosan tudták, hogy merre vezet utam. Hű útitársammal így ballagtunk előre, mely sokak szemében talán pont ellenkező érzéseket váltott ki, ....visszalépésnek tekintik. De én és a bőröndöm, mely jelen körülmények között az egyetlen és stabil kapcsolatnak vélhető, ismét belevágtunk a "nagy kalandba". Jól ismerve az utat a szállásig, a tanácstalanság már mesze távozott a tudatomból, bár félő, hogy sokszor fogok még vele találkozni itt töltött időm alatt. Ahogy így morfondírozok megszokott magányomban, ...miközben csomagom "lágyan" ring a kezemben, néha - néha belém bökve, mintha azt jelezné, hogy ne kalandozz, most előre figyelj...szép apránként, kezdenek halványan felderengeni a már itt megszerzett élmények, emlékek.
Kubai hangulatot idéző busz közelgésére leszek figyelmes, így szaporára fogom lépteim. Kisebb esetlenséget követően, míg felkászálódom a patinás szerkezetre, mely több utasnak is mosolyra ad okot, kezdek rá döbbenni, hogy valóban itt vagyok, nincs visszaút. Ezt a gondolatot majszolgatom egész úton, míg nem arra leszek figyelmes, hogy az elsuhanó utcák végén kezd szirmaiból kibontakozni egy szintén ismerős látvány! Valetta, végállomás. Mozdulatlan morózus szobor koplekszuma a tér közepén méltán tükrözik Málta kultúráját ..........az elmúlt évek rengetegében semmit sem változott.
Buszról le, séta, tanácstalan keresgélés, fejforgatás a már rám sötétedett mediterrán térség főterén. Majd ismét járgányra fel, jegyváltás és döcögés a lakás felé. Valami belülről kezd szépen felmelegíteni, bár a bizsergés mint jelző talán kifinomultabb képet adhat arról, ami bennem zajlik most. Csak pár megálló és látom készülnöm kell a leszálláshoz.
Az elhaladó citromsárga szerelvény, a 62-s járat hagyta, lassan eloszló kipufogó gőzében megpillantom az utcát, ami jelzi számomra, hogy pár lépés és megérkezem. Így hát megragadom társam fülét és vonszolni kezdem az emelkedőn felfelé.
A LAKÁSBAN
A bejárati ajtón belépve, sejtelmes szag fogad, mely megrázó élményként söpör végig rajtam, így tudatva, hogy ez nem álom, tényleg itt vagyok.........újra!
A lépcsőkön felfelé baktatva csomagom nem megszokott, tomboló mozgásba kezd.......de akkor is felmegyünk, felcipellek még ha nem is lesz veled könnyű dolgom!!!....így morfondírozok, miközben súlyos léptekkel meghódítom az emeleteket...Sűrű, levegő utáni kapkodások közepette megállok az ajtó előtt. Pár pillanatra elmerengek, majd habozás nélkül csőre töltöm a zárat a kulcsommal. Ügyetlenkedve forgatok párat rajta, majd egyszer csak kinyílik. A babrálás közben feltornyosult gondolatok kicsit elhomályosítják az elém táruló képet, majd egy ismerős hang ránt vissza, mely ez eddig elfeledett volt számomra. Az ajtó, ódon nyikorogva táruló hangja az első, ami rám köszön.
Átlépve a küszöböt, nyugtalan pakkomat, most először amióta földet értem eleresztem, leteszem a folyosó padlójára. Pillantást sem vetve rá, teszem meg első lépteimet a lakásban, ismerős hangokat arcokat fürkészve. De semmi, .....nem vár senki, vagy elfelejtették, hogy ma jövök......haladok a konyha felé, mely méreteit és berendezését tekintve, nappali jelleggel is büszkélkedhet. Itt - ott, egy - egy helységből lámpa fénye szűrődik ki, jelezve, hogy vannak itthon.
Menet közben két ajtón is kopogok, ...akarom, hogy tudják, ...megjöttem, ...itt vagyok. Első próbám sikertelennek tűnik, de a második ajtón megismételve a kopogás mechanizmusát, kisvártatva olvadni tűnik a helyzet, a kilincs mozgása utal arra, hogy van reakció a jelenlétemre.
Örömöt árasztó mosolygás képe tárul elém szőke fürtök közé ágyazva, miközben az ajtó utat enged a látványnak. Nem más, mint Bodza ölt testet előttem és megnyugtató látványába merülve veszek tudomást arról, hogy az első próbálkozásom se volt hiábavaló, egy újabb ismerős hangjára, majd a hang felé fordulva látványára leszek figyelmes. Édescitrom kezdi el lépteit szaporázni felém!
Hirtelen, "színek-fények" öntik el az előszobát. A háttérben átsiklik tekintetem az elhagyott "társam" látványa fölött. Makacs, komor bőröndöm mozdulatlanságában ott van, hogy elhagytam, most már nem ő a fontos számomra.
Egyszer csak felgyorsuló élet ragad magával, ahogy a lányok meg nem álló kérdései körbefonják testem, majd beljebb furakodva lelkemet is. Az egész, lezajló hangulatra jellemző a vidámság a mélyről feltörő, talán a lakásban is már oly régen járt jó kedv. Mire egy kérdés testet ölt bennem és lökést ad a válaszra, már további kérdések tépnek sorszámot és várják a megválaszolást. Nem győzöm a fejem forgatni, nem hogy rögzíteni minden információt, amit a nekem szegezett kérdések közé csempésztek.
Nem tudom, hogy Bodza vagy Édescitrom elméjéből pattant-e ki a kérdés, de karcosan haladva, a sor elejére tört a következő megfogalmazás, vagy akkor inkább kijelentésnek elkönyvelhető mondat........Későn jöttél, ...korábban vártunk,...akkor ma este buli.........Nincs mese, külön elbírálást élvez a megjegyzés, melyet parádés reflex válasszal tudtam csak illetni.......Ti már ittatok?..... Buta kérdés volt részemről, hisz a körülményekben helyet foglalt felhőtlen nevetésből látnom kellett volna egyből, hogy igen!
Ráutaló magatartást kellett, hogy gyakoroljak, így lassú léptekkel magammal vonzottam a lányokat a konyhába, hogy fáradt, meggyötört testem kényelmesebb, ülő pozícióba helyezhessem.
Megfordult a fejemben, hogy az otthon töltött öt hetem alatt felgyülemlett kérdéseket, most pár perc leforgása alatt akarják belém tömni. Nem is győzöm erővel.
Apránként haladtunk előre, egyre több kérdés került megválaszolásra, ezzel szemben viszont még több kérdés látott napvilágot. Észre se vettük, de a korábbiakban felvetett, bulira utaló megjegyzés szavatossága lejárt, az idő eszeveszett vágtában történő elmúlása miatt.
FORTINA, avagy
F...orradalmian O...stoba, R...ettenetesen T...ehetségtelen I...ntézmény, N...evetséges A...lakban
Öt csillagos tornya előtt állva és szemlélve a jövőnk megalapozását szolgáló létesítményt, hajlamosak vagyunk lökni még egyet az addig is sokat ringatott álmunk bölcsőjén. Ez a benyomás még akkor is erősen él bennünk, amikor megtesszük az első lépéseket a jövő felé. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen, azért kellenek és vannak az álmok, hogy saját életünket még komfortosabb környezetben tudhassuk. A bajok csak akkor kezdődnek, amikor az ember, pár nap elteltével, méh ga csak foltokban is, de elkezd látni. Ez egy olyan jelenség, ami az ambíciókból táplálkozik. Ahogy egyre többet és egyre gyakrabban látunk, az ambíciónk és jövőképünk az adott hellyel kapcsolatban, úgy fogy, egyre gyorsabb ütemben. Ez egy elég veszélyes "valóság vírus", mert ha nem figyel oda az ember, akkor nem csak, hogy az egész ambíciónkat felfalja, de láttam már olyan embert, akinél ez az elhatalmasodó érzés csillapíthatatlan étvágya szétszóródott és elkezdte felmorzsolni szépen sorba, a hitet, önbizalmat és mindent, ami az ember nemes jellemét alkothatja!
Nem csoda, hogy ezek után félrevezetve érzi magát az ember. Rendben van, hogy nyelvismeretből és szakmából kell az alap, ha kicsit több, az jó. De arról miért nem mesélt senki, hogy csak olyan vágja bele a fejszéjét ebbe a fába, aki nem lepődik meg azon, hogy a kivágott fák többsége nem dől el Máltán!?
Nekem pl tériszonyom van, még is erőt véve magamon, fel kellett, hogy másszak rá, hogy legalább egy két levél érintését megismerhessem.
Ismerve magam, tudom, hogy túl fogom élni, de az biztos, hogy ha hazamegyek, egy szálka lesz a szememben. Ezáltal más meglátásban fogom részesíteni az előttem álló dolgokat.
"Tapaszt alataidat, hibák megélésével szerezheted meg. Lehet, hogy egy tökéletes világban, ahol nincsenek hibák, csak vakmerő emberek élhetnek!? Azt hiszem, kell még néhány hiba, hogy tudjam megéri-e."
(Adonosz)
ÚTVESZTŐ A KIISMERHETETLENBEN
Újra a szigetre tettem lábamat, de ez úttal egy kicsit más paraméterek fogják terelgetni életemet.
Gondolok itt arra, hogy nyáron pultozással teltek minden napjaim, ami utólag elemezve nem is volt olyan rossz. Bár tudom, idővel az emlékek megfakulnak és csak a szép és jó dolgokra emlékszik az ember.......aha.........csak nem itt!
Alkalmazotti szemmel nézve, minden egyes munkahely ugyan azon folyamattal kezdődik, most nem kezdem az őskortól, hogy ébredés, kávé, cigi, illemhely, mert ez alap! A műszak megkezdése előtt séta a parkolóházon keresztül az alaksori porta megcélzásával. Avatatlan szemek, számos, olykor - olykor kalandos és kimerítő akadályba ütközhetnek már ebben a szakaszban is. Hiszen, mint egy megvadult méhkas jelleggel bíró utca és közlekedő rendszer teszi próbára az itt tevékenykedő embereket. Pár nap, egy - két hét és az embert már még se rázza ez a dolog, hiszen úgy megszokja, vagy fogalmazzak inkább úgy, hogy belefásul. Nos, a portára megérkezve, mint a börtön töltelékeknél, úgy itt is, mindenki rendelkezik egy számmal. Nevezhetjük cellaszámnak, leltárszámnak és egyéb más nyalánkságnak is. Lényege, hogy ezzel a számmal tudjuk és kell is minden munkanapunkat megkezdeni és befejezni. Mivel, az okosabbnak hitt máltai barátaink, -akiket könnyű megismerni, mert asztal mögött ülnek és egész nap papírokat tologatnak, ergo, kb annyira nem csinálnak semmit, mint más posztokon "mozgó" honfitársaik. Ez önmagában nem is érdekes, de amikor az ember arra vetemedik, hogy a rendszerben talált hibának hangot adjon, mert ugye ezeket a hibákat mi érezzük a saját bőrünkön, akkor érdekes módon hirtelen elfoglalt lesz mindegyik, már ha sikerül őket valamilyen formában elérni, hogy ezt közölni tudják velünk. Számos esetben még csak el sem érhetőek…..gyakori momentum- ez alapján szám és bér fejtenek.
A portára érkezve még mindenki úgy ismer, hogy Lime, viszont önmagam beléptetését követően alteregót váltok és, mint 1544 teszem meg további lépéseimet, hogy végre elkezdhessem a munkámat. Pár kis kanyar, egy - két utcácska és elém ugrik egy patinás szerkezet ajtaja, nehezemre esik kimondani, de nevezzük liftnek. Itt aránylag még könnyű a dolgom, hiszen vannak ujjaim, a két kezem 10 darab. Döbbenetes, de elég csak az egyiket igénybe vennem hogy az ajtóban található egy, azaz egy gombot megnyomjam, majd várunk. Na jó, néhány alkalommal előfordult már, hogy a 10 ujjamból 5-t szimetrikusan összehajtva, egy felhevültebb koppantást mértem a gombra. Várunk................még mindig várunk. Felpillantva, tekintetem a kijelzőre szegezem, az elém táruló látvány azt súgja, hogy itt most akár gyökeret is ereszthetek, és ki fogok rügyezni, hiszen 18, az emeletnek a száma, ahol most a kabin várakozik. Szintén, aki jól ismeri az épületet tudja csak fej vakargatva feszegeti a témát, hogy ez hogy lehet. Ugyanis mindösszesen 17 emelettel rendelkezik az épület. Véleményem szerint a máltai élet, és a sziget egy tótágast állt világ, így a látszólag felfelé haladás voltaképpen lefelé realizálható. Csak így kaphat értelmet a 18. emelet, amit most már bátran nevezhetek pokolnak!
Visszakanyarodva a témához, az időm bőségesen engedi, hogy cincálgassam a lehetőségeket......Nem működik,........a kedves máltai ÉS sebesen dolgozó kollégák és kolléganők a lift ajtóban beszélik meg a tegnap esti dzsigi-dzsigit,.........valaki az ajtóban "felejtett" egy akadályt jelentő eszközt, hogy az adott emeleten 5-6 perc alatt elvégzett munkájából visszatudjon jönni....stb. Hoppá, elindult, utal rá a jel az ajtó fölött, 17......16.......15........X.....Ba...a meg. A lift így közli minden várakozóval, hogy így jártál, én bizony egy tapottat sem mozdulok!
Tehát mehetek gyalog. Jól kezdődik a napom.
"TESTETLEN" TASTE
Az étterem, ahol napjaimat tengetem úgy hívják, hogy taste. Felszolgálok, nem csak ételek, de intelligenciát, mosolyt és jó kedvet is biztosítok a vendégek számára, de ahogy azt már láttam, csupán pár nap elteltével is, egyedülálló a szakmához való hozzáállásom. Egyedülálló, mivel senki nem követi a példámat. Ha mégis, akkor például csak azért, mert a korábbiakban, a lift ajtóban lebeszélt dzsigi-dzsigi sztori újabb gazdát cserélt, és az asztalhoz igyekvő kolléga nem tudja palástolni a derűt, amit kiváltott belőle.
A hely szelleme lidérces. A pazarnak hitt hangulat és látkép, ami elénk tárul, valóban Pazar. Ennyi építő jellegnek szánt, ám de felesleges kiegészítő egy helyen, ez pazar-lás… …..azért tudnak, ha akarnak, ha valami ostoba, bohém és kaotikus komplexum a cél, akkor valóban nincs párja a "kreátoroknak". Itt öt csillagot akkor láthat az ember, ha szikrát szór a szeme.
TILTOTT GYÜMÖLCS
Mivel jelenleg nincs netezési lehetőség a lakásban, így kénytelen voltam öt nap után rászánni magamat egy erre a célra kialakított kávézó felkeresésében.
Több kanyarban lebonyolított sms után, amikor beléptem egy közösségi oldalra, láttam, hogy Barack levelet küldött, a vele gazdát cserélt üzenetek tükrében, lelkesen nyitottam meg sorait tartalmazó levelét, titkon abban bízva, az áll majd benne, amire gondoltam, amit szerettem volna, hogy benne van. Félsiker!.......
Utólag rádöbbenve, valóban az állt benne, amire gondoltam. Foltokban fellelhető humorral megbolondítva, de makacs, szigorú rendben szedett, egymást követő betűk halmaza, mely csoportokba gyülekezve, olyan velős és lényegre törő szavakat tartalmaztak, amik tudatták velem egyszer és mindenkorra, az álmok csak számomra álmok és azok is maradnak, beteljesületlenül. Amit szerettem volna, így elmaradt. Bár jellemét megfigyelve az együtt töltött idő alatt, enged nekem egy kis kaput, hagyta hogy gondolataim továbbra is magasan szárnyaljanak és engedte azt is, hogy a barack édes ízét továbbra is a számban érezhessem.
Levelét megmutattam valakinek, aki velem tartott a kávézóba, ő volt Édescitrom . Miután ő is befalta a sorokat egy az őt jellemző görbe született meg, szavak nélkül is beszédes ajkainak két szeglete között, amit bátran nevezhetünk mosolynak! Talán látszott rajta, de ha kétséget is hagyott efelől, az első szavai oszlatták ezt a bölcsőjében meghalt gondolatomat. ...."Naaa, akkor azért még lehet, hogy visszajön". Kedves, bár azt hiszem, hogy csak az én kedvemben akart járni, ...igen,... biztos,... csak azért mondta, mert látta rajtam a gyermeki lelkesedést és nem akart rajta csorbát ejteni.
"Az ember egyből felismeri a dolgok fájdalmas valóságát, mégis, minden mást hajlamos megkreálni és elhinni magában, csak azért, hogy a vakító valóság ne tudjon idő előtt a vak verembe lökni minket"
(Adonosz)
Ujra itt, es ujra szavakba temetkezve!
Egyetlen ertelme ennek a helynek, hogy banalis es evek mutan visszatekintve, a sorok kozott bogaraszva, megannyi poenra fogok talalni itt!!! :)
Mit is irhatnek bevezetesnek, a napok, nem egyebek, mint hetek, melyek honapokba tomorulve, bukfenceznek tovabb, olykor anelkul, hogy eszrevennem, egy uj kezdodott el! :)
Ezzel nincs is semmi gond, na de amit kozben meg kell elnie az embernek, hogy viselhetobb legyen az elete, na ettol talan meg sandokan is sajat kezevel utne leket a hajojan, hogy sirva menekuljon es kozelebe se keruljon ennek az esze vesztett helynek! :)
Ujabb kispajtasokat koszonthettunk a taborban, igen, koszonthettunk, mert mar tavoztak is..............Gondolom senki nincs ezen meglepodve! :) Majd mos.................negyen mentek, de ketten holnap visszaternek. Nem tudom, hogy valami el nem rendezett dolguk maradt itt, vagy a megszerzett tapasztalatok hianya okozta ezt az elhatarozasukat, de kiveteles emberk, ez egyszer mar biztos. :)
Regi ismerosunk, Bodza, kb egy hete hullata el szirmait, es gyokeres valtoztatasokat hajtott vegre.....................nincs tobbe.
Uj versenyzoink szamoca es Karambola (ez utobbi, ertsd: Karambola Fruit), a fentiekben emlitett, visszatero cimboraink! :)
Tovabba ne feledjuk el, hogy koztunk volt es nagy kanallal belekostolt ebbe a gej abszurdumba Sargadinnye is, de o eszenel volt, ( mindig is), es a z altala meghozott (helyes dontesen) nem valtoztatva, o otthon maradt!! :)
Szoval teny, ami teny, hogy gyumolcsos kosaram, ujabb szinekkel, izekkel gzdagodott, meg ha ezzel egy idoben, nehanyuktol bucsut is kellett venni. De az elet mar csak ilyen :)
|
